Nem tudom, mi van velem. Mintha 3 év fáradtsága ült volna rám. 3 év 3 állással, menekülés a munkába, mert az jó, mert ott fontos vagyok, mert ott csinálok valami hasznosat. És elbújhatok magam és a világ elől, álcázhatom pénzkeresésnek, mert az elfogadott. Ezzel nem lógok ki a sorból, átlagos egészségügyis vagyok. Amíg dolgozom, nem kell gondolkodnom az életemről. Persze, persze, volt a Camino, egy hónap magammal és a gondolataimmal. De a probléma épp a munkában rejlik. Mert magammal nagyszerűen megvagyok (már). Elfogadtam, hogy az vagyok, aki, a múltammal, a jelenemmel. Csak épp ha nem dolgozom valahol, az olyan, mintha kimaradnék valamiből. Butaság, de ez van. Mintha ha nem lennék ott valahol, akkor kevesebb lennék. A probléma ott van, hogy néhány hónapja érzem, hogy már nem bírom tovább. Kevesebbet dolgozom (már csak 1,5 állásnyit), de még ez is sok. Mert élni akarok. ÉLNI. Eddig tetszhalott voltam, olyan betegvizsgáló robot. Egyik munkahelyről a másikba, néha onnan is tovább a harmadikba, néha csak haza aludni. Csak aludni jártam haza. Nem azért nem főztem, mert nem tudok vagy nem szeretek, hanem mert még bevásárolni sem volt időm. De én élni akarok. Talán jó lenne társat is találni. Amikor volt igazi, az jó volt. Jó régen volt. Meg elvégre ez az élet rendje. Bár én olyan magányos farkas típus vagyok. Viszont élni akarok. Barátokkal találkozni, kulturális programokra járni, túrázni, kirándulni, tornázni, futni, főzni, vendégeket hívni, társasjátékozni.
Elfáradtam... Pihenni akarok. Nem bírom már a 36 órás ébrenléteket. 24 óra nem alvás után aludni szeretnék. Kevesebbet dolgozni. Arra még minimum 2 hónapot várnom kell. Néha azt érzem, hogy jó lenne gyereket szülni, és kilépni pár évre a mókuskerékből. Persze ez csak amolyan futurisztikus ábrándozás. Holnap ismét felveszem az igát, és megyek tovább. Amíg még bírom... Lelkileg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése