Janár havi mérleg

Január utolsó napja van. E havi eredményem: 10 alkalomal torna Béres Alexandra valamelyik DVD-jére, 5 alkalommal futás, összesen 29 km. Nem túl sok, de pl. a tavalyi évben összesen nem futottam ennyit, 2 éve májusra értem el ezt a távolságot, 2009-ben júniusban, 2008-ban áprilisban. Korábbról nincsenek adataim, mert 2008-ban kezdtem futni. Egy szakítás után. Úgy látszik, a szakítás nálam motiváció a futásra. :-)

Múlt héten, amikor nagyon belelendültem a tornába és a futásba, egyik nap a futásból hazaérve a torna első 10 percében annyira elfáradtam, hogy nem bírtam tovább folytatni. Persze hülye makacs nőszemély vagyok, azért is végigcsináltam. Szünetekkel. Akkor kezdtem el gondolkozni rajta, hogy lehet, hogy van olyan, hogy túledzés. Azóta óvatosabban edzek. Tulajdonképp 5 napja nem tornáztam. Ma akartam, de valami krónikus fáradtság van rajtam. Hazaérve elaludtam. Kómásan keltem, majd lakást takarítottam. Utána meg éhes lettem, csináltam valami kaját. Most meg lassan éjfél. Szóval januárt ennyivel zárom. Legalább a 10 az kerek szám. :)

Minden relatív

Már épp kezdtem átadni magamat megint az önsajnálatnak, és komolyan kezdtem azt gondolni, hogy igazságtalan az élet, a nálam sokkal csúnyább, elviselhetetlenebb, rosszabb természetű nőknek is van párja, a korombelieknek, sőt a nálam sokkal fiatalabbaknak is van már gyereke, én meg itt vagyok lassan 32 évesen egyedül, se pasi, se gyerek, és még csak kilátásom sincs arra, hogy ez a közeljövőben megváltozzon. Aztán tegnap jött a CT-be egy nő, aki csak egy évvel idősebb nálam, 29 éves kora óta ismert a rosszindulatú emlőtumora, multiplex májmetastásisa van, mondhatni a mája kis apró tumorgócok tömkelegéből áll, ami mostanra áttörte a májtokot, és vérzik a hasüregébe. Neki van férje. És mire megy vele... Hirtelen másképp kezdtem látni a világot. Egészséges vagyok, tudok futni, tornázni, mozogni. Élek. Még ha zombi életet is, de előttem ott az ÉLET. 

Krónikus alváshiányom és fáradtságom ellenére elmentem futni. Bedugtam a fülhallgatót a fülembe, és futás közben Csernust hallgattam. A bevetetőben részletesen ecsetelte, hogy milyen náluk egy hétköznap reggel. Arra gondoltam, hogy lesz-e egyáltalán valaha olyan, amikor nem egyedül ébredek az ágyban. A következő gondolatom pedig az volt, hogy mire ment Csernus is a nőjével, lelépett egy másik pasival. Hallgattam tovább a hangoskönyvet a kapcsolatok értelmetlenségéről, és valahol mélyen, nem is egészen tudatosodva elfogott az az érzés, hogy jó nekem így egyedül, jobb, mint egy hazug, játszmákkal teli kapcsolatban. Jól esett a futás, bár ismét megállapítottam, hogy kesztyű, sál, esetleg fülvédő nélkül nem indulok el megint futni. Furcsa érzés, látod a többi futót, és tudod, hogy te hamarosan a munkahelyeden leszel. Éjjel. Amíg a többiek alszanak. Az éjszaka jó volt, ilyen éjjelem nem is volt még az SBO-n. Összesen 1 betegem volt. 

Délben leléptem a Klinikáról. Ragyogó napsütés volt. Olyan szívesen elmentem volna futni. Szemem alatt borzasztó karikák voltak, a tükör szerint simán mondhattam volna magamat negyvennek is. Már megint elaludtam ülve. Ha nem történik körülöttem semmi, elalszom. Meg akartam még nézni alvás előtt a híradót, de szerintem még egy percet sem láttam belőle. Pedig mosni is akartam, meg futni... Este 9-kor ébredtem, 8 órát aludtam. Már megint felborult az életem. Délután alszom, éjszaka fent vagyok, másnap fáradt vagyok, és ülve elalszom. :)  Munkaspirál.

Helyzetjelentés

Furcsa, nem hittem volna, hogy még a munkám fel tud dobni. Tegnap éjjel volt egy sikeres reanimációnk, pedig a körülmények ellene voltak ennek. Szűk, sötét lakás, elhúzódó reanimáció. Végül a relatíve fiatal beteg spontán légzése visszatért, nyitotta a szemét, mozgatta a lábát. Nem tudom, hogy mennyi agya maradt, de jó érzés, hogy adtunk neki egy esélyt az életben. Kellett is már valami pozitív dolog, mert kicsit kiakasztott, hogy sikerült összeszednem 92 munkaórát erre a hétre, és zsinórban 5 éjszakát. Úgy, hogy épp azon vagyok, hogy munkaórát csökkentek. A februárom se alakul jobban, akaratom ellenére 276 óra vár rám. Nemhogy szabadságra nem mehetek, túlóráznom kell. És legyek boldog, amikor kimerült vagyok. Ez az az időszak, amikor hazaérek, bevágódom az ágyba napszaktól független, és élvezem az alvás minden percét. Amire nincs időm: baráti kapcsolatok ápolása, főzés, mosás, takarítás, sport, kikapcsolódás, tanulás. Így az igazi kihívás nem kollégával összejönni. :) Ennek ellenére büszke vagyok magamra, ha futni nem is mentem el a héten, legalább a tornázást nem hagytam abba. Ezen a héten 4 alkalommal tornáztam. :) Futni is szerettem volna, de ma, amikor barátnőm felhívott, akkor még javában aludtam, amikor felkeltem, akkor meg már 4 óra volt, és sötétedett. Így inkább elővettem a torna DVD-t. Mivel átaludtam a napot, nem voltam álmos, ezért este 10-kor nekiálltam fasírtot és zöldborsófőzeléket csinálni. A fasírt jó lett, a zöldborsóval gondjaim akadtak az elmúlt néhány alkalommal. Ha tejszínnel csinálom, akkor finom lesz, viszont tejjel nem az igazi. Vagy én rontok el mindig valamit. Holnap lehetne egy szabad estém, de sajna bemegyek kedvenc munkahelyemre, hátha sikerül hármunknak elérni, hogy ugyan értesítsék már a fogadó intézményeket, ahová kirendelnek külsős gyakorlatra. Gyakorlom a pozitív gondolkozást, hiszek a "tömeg" erejében, júliusban már úgy fogok menni külső gyakorlatra, hogy már tudnak rólam. Kedden lenyomok egy laza éjjelt a második kedvenc helyemen, szerdán kialszom magam, és onnantól kezdve már csak egy éjszaka, egy laza szombat éjjel vár rám a harmadik állásomban, ahová már csak 2 havonta ugrom be. Szabad vasárnap, amit feltehetően nem alszom át. Egész jó kis hétnek ígérkezik. :)

Mikor szabad feladni?

Állítólag akkor, ha már teljesítettük. Mert a siker másképp láttatja a dolgokat. Lehet, hogy akkor is úgy döntünk, hogy nem nekünk való az, amibe belefogtunk, de nem szabad az elején feladni. Különben soha nem érünk el semmit, és soha nem fogjuk megtudni, hogy nekünk való volt-e az a dolog. 

Azt mondják, ha az élet egy területén sikeres vagy, az kihat az életed más területeire is. Viszont ha az életed egyik része összeomlik, az kihatással van az életed többi részére is, és egy negatív spirálba kerülsz. Minden mindennel összefügg. Mit tehetünk tehát? Nem lehetünk gyávák. Nem hátrálhatunk meg, amíg meg sem próbáltuk. Nem érdemes aggódni. A jelenben kell élni. Nem kell sokat tenni, csak lefekvésig a legjobb formánkat kell hozni. :-) A holnapi nap majd gondoskodik magáról.

Vitalitás

Ma Béres Alexandra: Vitalitás DVD-je volt terítéken. Talán eddig ez tetszett a legjobban, bár a Lendületben sem rossz. Az Új kihívással kezdtem, ami azon kívül, hogy lábgyilkos, kevés benne a nyújtás. A Menni fog olyan semleges. Nem rossz, a derekamban éreztem izomlázat a torna után. Callan Pinkey tornája után B. A. tornája sokkal nehezebb, viszont a callaneticsben sokkal több a nyújtás, ami az én kötött izmaimra határozottan jó hatással volt. Sajnos a torna hatékonyságával kapcsolatban nem tudok nyilatkozni, mert sosem voltam annyira kitartó, hogy az izmaim lazulásán kívül bármilyen eredményt láthassak. B. A. tornái után eddig minden alkalommal volt izomlázam, és ez jó érzés, mintha csináltam volna valamit. Persze az alakformálás nálam másodlagos, a fő célom a félmaraton, amiért - őszintén beismerem - eddig még semmit sem tettem. Most, amikor élni sincs időm, annyi dolgom van, úgy döntöttem, hogy jó, ha a tornára ráveszem magam, és amint a vizsgaidőszaknak vége (talán örökre, hála az "iszonyatosan sok" szabadidőmnek), újra belevetem magam a futásba. Az edzesonline oldalon ajánlottak nekem egy futóklubot, csatlakoznom kéne. Társaságban minden könnyebb, és nem vesztem el gyorsan a lelkesedésem. A jelen állapotomban mindegy, hogy mit csinálok, csak mozogjak. A rendszeres mozgás segít a rossz kedv elűzésében. 

Magam alatt

Nem tudom, mi van velem. Mintha 3 év fáradtsága ült volna rám. 3 év 3 állással, menekülés a munkába, mert az jó, mert ott fontos vagyok, mert ott csinálok valami hasznosat. És elbújhatok magam és a világ elől, álcázhatom pénzkeresésnek, mert az elfogadott. Ezzel nem lógok ki a sorból, átlagos egészségügyis vagyok. Amíg dolgozom, nem kell gondolkodnom az életemről. Persze, persze, volt a Camino, egy hónap magammal és a gondolataimmal. De a probléma épp a munkában rejlik. Mert magammal nagyszerűen megvagyok (már). Elfogadtam, hogy az vagyok, aki, a múltammal, a jelenemmel. Csak épp ha nem dolgozom valahol, az olyan, mintha kimaradnék valamiből. Butaság, de ez van. Mintha ha nem lennék ott valahol, akkor kevesebb lennék. A probléma ott van, hogy néhány hónapja érzem, hogy már nem bírom tovább. Kevesebbet dolgozom (már csak 1,5 állásnyit), de még ez is sok. Mert élni akarok. ÉLNI. Eddig tetszhalott voltam, olyan betegvizsgáló robot. Egyik munkahelyről a másikba, néha onnan is tovább a harmadikba, néha csak haza aludni. Csak aludni jártam haza. Nem azért nem főztem, mert nem tudok vagy nem szeretek, hanem mert még bevásárolni sem volt időm. De én élni akarok. Talán jó lenne társat is találni. Amikor volt igazi, az jó volt. Jó régen volt.  Meg elvégre ez az élet rendje. Bár én olyan magányos farkas típus vagyok. Viszont élni akarok. Barátokkal találkozni, kulturális programokra járni, túrázni, kirándulni, tornázni, futni, főzni, vendégeket hívni, társasjátékozni. 

Elfáradtam... Pihenni akarok. Nem bírom már a 36 órás ébrenléteket. 24 óra nem alvás után aludni szeretnék. Kevesebbet dolgozni. Arra még minimum 2 hónapot várnom kell. Néha azt érzem, hogy jó lenne gyereket szülni, és kilépni pár évre a mókuskerékből. Persze ez csak amolyan futurisztikus ábrándozás. Holnap ismét felveszem az igát, és megyek tovább. Amíg még bírom... Lelkileg...

Ép testben ép lélek

Közismert a sport jótékony hatása a lélekre. Kutatók azt állítják, hogy a rendszeres testmozgás javítja a közérzetet. Mivel alapjáraton hajlamos vagyok a depresszióra, ha meg épp szingliként tengetem az életem, akkor meg pláne, ezért újabb okot találtam arra, hogy újra elkezdjek futni. Mára jelentősen enyhült az izomlázam, már kapaszkodás nélkül is fel tudtam állni. :) Ezért úgy döntöttem, elkezdem a felkészülésemet a félmaratonra. Minden körülmény adott volt hozzá, januárban ragyogó napsütés, 6 °C. Nekiindultam a szokásos Népszigetköreimnek, ami kb. 5 km. Kicsivel több. Viszont nagyon nehezen ment. A pulzusom nagyon gyorsan az egekben volt, nem bírtam csak az orromon venni a levegőt, majd az első kör vége felé azt éreztem, hogy megállnék, pedig akkor már jelentősen visszavettem a tempóból. A második kört már sikerült relatíve alacsony pulzustartományban futnom, tudtam nyugodtan levegőt venni, viszont elkezdtem fázni. A futás elején a rohanás jól leizzasztott, akkor nem is éreztem a hideget. Összességében elmondhatom, hogy sokkal gyatrábban teljesítettem, mint szeptemberben, amikor utoljára, több hónap kihagyás után futottam egyet. A futás után kipróbáltam egy újabb Béres Alexandra DVD-t, a Lendületbent, ami zsírégető program. Igen, mert híztam. A hasamra. És a háj nem csak kívülről van, a bőröm alatt, hanem a beleim közt is. Tuti. A csepleszemen. Vagy valahol.  Szóval meggyőződésem, hogy csak hasizomgyakorlatokkal nem lesz laposabb a hasam. Tudom, diétáznom is kéne. De nem megy. Nem rossz DVD, csak arra jöttem rá, hogy kicsi a lakásom. :) Vagy hosszában, vagy széltében nem fértem el, ahogy a karommal vagy magam mellett, vagy a fejem fölött kellett hadonásznom. Próbáltam a lábgyakorlatokat, főleg ami a négyfejű combizmot mozgatja meg, kicsit lazára venni, szeretnék holnap kapaszkodás nélkül lábra állni. :) Nem tudom, hogy meddig tart a kezdeti nagy lelkesedésem. Most egyelőre nagyon tetszik a mozgás. Este jutalomként beültünk egy helyre a barátokkal. És nem ittam alkoholt. Új év, új élet. :-)

Az első lépések

Kellett egy kis motiváció, hogy újra elkezdjek mozogni, ezért elkezdtem futóblogokat olvasni. Mindig ösztönzően hatott rám, amikor egyszerű hétköznapi emberek valami megmagyarázhatatlan okból esőben, hóban, fagyban elindulnak futni, és tapasztalataikról be is számolnak. Kezdetnek a már megvásárolt Béres Alexandra DVD-re tornáztam egyet. Igen hosszú kihagyás után. A lábam a legerősebb, ezért azokat a gyakorlatokat majdnem végigcsináltam. Nem kellett volna.  Éjszakára mentem dolgozni, már akkor is éreztem, hogy valami nincs rendben, ez másnapra sokkal rosszabb lett. Reggel bedőltem az ágyba, és estefelé, amikor felkeltem, már csak kapaszkodva bírtam kimászni az ágyból. Talán a legrosszabb ma reggel volt. Kezdetben csak a combomat éreztem, mára a fenekemet is, és fájt. Valamint az összes izmomat, a hátamat, a karomat, a hasamat, de ezeken a részeken kellemes izomlázam volt csak. A mára tervezett futásomat elnapoltam, mivel még a séta is nehézkesen ment. Viszont kedvcsinálóként megnéztem a Fuss, dagi, fuss c. filmet. A félmaraton nagyon régi vágyam, talán 10 éve is megvan már, amikor megfogalmazódott bennem, mint valami távoli, elérhetetlen, mégis elérhetőnek látszó cél, hiszen úgy hirdetik: a legyőzhető távolság. Sokszor nekifogtam már az edzésnek, és mindannyiszor abbahagytam. Eleve későn kezdtem el edzeni, aztán betegség, eső, meleg, nyaralás miatt el-elmaradtak az edzések. Ha elkezdem, amire nagyon nehéz magamat rávennem, és elmegyek jó pár alkalommal, akkor könnyebben indulok el a következő alkalommal, de elég pár kihagyott edzés, és vége a lelkesedésnek, olyan, mintha elölről kellene kezdenem mindent. Pedig a félmaraton komoly dolog. Szeptemberben láttam a kipotyogott embereket, akiket zavartan vagy eszméletlenül hoztak be a kórházba. Ez az, amit én nem akarok. Sem kidőlni, sem feladni. Viszont tudomásul kell vennem, hogy már nem vagyok 20 éves, amikor pár futás után 10 km-es versenyre mentem, vagy amikor néhány uszodai edzés után átúsztam a Balatont. Persze verseny közben éreztem én, hogy edzetlen vagyok, de a testem bírta. Így 30 után már nem megy úgy, mint régen. Öregszenek az ízületek, az izmok. Kitartás kell. Annak idején, amikor gondjaim voltak a vizsgákkal, mert rosszul osztottam be az időmet, azt gondoltam, ha rendszeresen tudok futni, akkor tanulni is. Nos, nem sikerült. Egyik sem. De talán most, hogy öregszem, bölcsebb is lettem, és talán kitartóbb is vagyok. Motivációként beszereztem pár hangos könyvet magamnak a leendő hosszú futásaimhoz, mert emlékszem, mennyire jó volt szöveget hallgatni, amikor 16 km-t futottam. De régen is volt. :) Az elhatározásom a jövőre nézve: heti 3x torna, heti 3x futás. Cél a Vivicitta 12 km, amit még sosem futottam le, mert áprilisig sosem voltam annyira edzett, hogy meg tudjam tenni.Idén másképp lesz. Lesz Vivicitta 12 km, és lesz félmaraton. 2012. az én évem. Tudom. Érzem.

2012. Új év, új élet

Vajon miért van az, hogy minden szakítás után blogot támad kedvem írni? :-)

Január nálam már tradicionálisan a szakítás hónapja, nem volt ez idén sem másképp. Az új év, a szakítás külön-külön is jó alkalom arra, hogy átértékeljük életünk. Most kivételesen nem vagyok levert, egy olyan kapcsolatból kilépni, ami nyűglődés volt csak, inkább felüdülés. Így a szokásos munkaterápia helyett munkacsökkentést tűztem ki célul, bár igaz, hogy ez már fél éve tervben van. Kevesebb munka → több szabadidő → kipihentség + több idő szórakozásra, sportra → jobb kedv +  nagyobb esély társat találni.  :-)

2012-re kitűzött cél a félmaraton, a rendszeres sport, több túra, hogy fitt legyek, és mellesleg azt mondják, lehangoltság ellen is jó a mozgás. Mellesleg a blogom címe megegyezik egy önsegítő könyv címével. Egy baráti társaságomban az elmúlt hónapokban több ilyen könyv keringett, a fent említettet jómagam is beszereztem, amikor úgy éreztem, hogy változtatnom kell a dolgokhoz való hozzáállásomon, ha egyszer magukat a dolgokat nem tudom megváltoztatni. A boldogság nem kívülről fog eljönni. Senki más nem tehet minket boldoggá, csak a saját gondolkozásunk. Ahogy az alcímben szereplő idézet is mondja, az életed csak 10%-ban határozzák meg a veled történő események, és 90%-ban pedig az, hogy hogyan reagálsz erre.