Night Run Budapest

Régóta készülök, hogy ősszel fussak 30 km-t, ez eddig sosem jött össze, mert nyáron mindig abbahagytam a futást. Ezért gondoltam arra, hogy ha neveznék a Night Run-ra, akkor kénytelen lennék nyáron is edzeni. Persze ez annyira nem lelkesített, hogy tényleg nevezzek is. A végső lökést tesóm barátnője adta meg, aki benevezte öcsémet is 12 km-re, és rábeszélt, hogy jó buli lesz, menjünk. Mivel megígértem, neveztem. Tegnap este, 48 óra munka után, amikor a verseny előtt 2 órával még az ágyamban döglöttem és próbáltam felébredni, már egyáltalán nem tűnt jó ötletnek. Igaz, hogy este volt, de nagyon meleg, fülledt időnk volt. Kicsit későn értünk tesómékkal a helyszínre, kezdem azt hinni, hogy csak nekem van ez a verseny előtti pisi rituálém, mert sem tesómat, sem a barátnőjét nem izgatta fel, hogy mindjárt rajt van, a mobil wc-k meg sehol, csak embertömeg. Mivel meguntam az andalgásukat, elköszöntem tőlük, és gyorsabbra vettem a sétát. A klotyók melletti mentőben hagytam a cuccom, mert persze egy kollégám épp dolgozott, így meg volt a pisi utáni kézfertőtlenítés is. Viki hívott, hogy találkozzunk, és fussunk együtt, de én őt már nem találtam meg a rajtban a narancssárga embertömegben. Mivel a szervezők nem közölték, hogy csak férfi pólót fognak adni, az S-es narancssárga pólóm lógott rajtam, így vizuális élmény ide vagy oda, én bizony világoskék ujjatlanban futottam. A mi távunk indult utoljára, egy jó kis várba való felfelé futással vette kezdetét a verseny, már itt éreztem, hogy mekkora marhaság volt 48 óra munka után, melegben, egy nem teljesen sík versenyen indulni. Nyűglődtem, fájt a hasam, de csak kocogtam felfelé, amikor az órám kedvesen kiírta, hogy ma milyen ramaty formában vagyok, performance condition -3. Na, ezt éreztem is. A pulzusomat nem nagyon figyeltem, csak mentem a többiek után. Vártam a durva emelkedőt, de igazából nem volt, hamarosan már lefelé futottunk. Nagyon melegem volt, és nagyon vártam már a frissítést. Néhány embernél kulacs volt, akkor még nem értettem, hogy miért, hiszen elég sűrűn van frissítés. Lefutottunk a rakpartra, és végre megpillantottam 5 km-nél az első frissítőpontot. Már lelkiekben készültem egy jó kis izóra, azonban odaérve jött a csalódás. Azt mondta a srác, hogy vize van, csak nincs pohár. Kicsit tovább futva látom, hogy egy 20 literes tartályban kevergetik az izót, na erre meg várni kellett volna minimum fél percet, ha nem többet. Sebaj, mindjárt fordító, és az asztalok másik oldalán, 5,4 km-nél szerencsét próbálok. Továbbra sem volt kirakva víz az asztalra, 2 literes flakonokból töltögették a vizet az odanyújtott poharakba. Sokan voltunk, nekem 1 dl víz jutott. Ha többet akartam volna, várnom kellett volna. A víz még csak nem is langyos volt, hanem meleg. Itt már nem csak magamat szidtam, amiért elindultam ezen a versenyen, hanem a szervezőket is. Úsztam a verejtékemben, a szám kezdett összetapadni. Nem sok reménnyel vártam a 9 km-nél lévő frissítőt, a helyzet ugyanaz volt, mint az elsőnél, ismét 1 dl meleg vízhez jutottam. Még dohogtam magamban, amikor tesóm egyszer csak ott termett mellettem, majd a másik oldalamon a barátnője. Csodálkoztam, hogy kerültek mögém, nem is láttam őket, és előttünk rajtoltak 5 perccel. Tesóm nem nagyon tudta velem tartani a lépést, a szervezés szidása után elköszöntem tőlük, futottam tovább. A 12 km-esek visszafordultak, ritkult a tömeg.  A 12 km-es frissítőpont felé tartva azon gondolkoztam, hogy még a Margitszigeten is jobb frissítésem van, mint itt, mert ott a kutakból hideg víz folyik. Mit nekem izotóniás ital, a nyalogathatom a számat sópótlás gyanánt. Magam is meglepődtem, amikor a következő frissítőponton hideg volt az izó, bár véletlenül először egy kólát vettem el, ha már nálam volt, megittam. Nagyon jól esett, bár addigra már tuti dehidratált voltam. Egykedvűen kocogtam a rakparton, közben arra gondoltam, hogyan fogok én Szálkán a tűző napsütésben 15 km-t futni. A könyökömnél furcsa érzésem volt, odanyúltam, az izzadságom folyt le a karomon, azt éreztem. Kedvem lett volna beleugrani a Dunába egy kicsit fürödni. Hamarosan jött a Mozaik utcai fordító, majd újra az Árpád-híd alatti frissítőpontnál voltam, itt már nem voltam rest 4 dl vizet elfogyasztani, bár lecsúszott volna több is, de mire elfogyott a víz, már továbbhaladtam. 16 km-nél "elvesztettem" a pulzusmérőmet, hol kihagyott, hol irreálisan alacsony értéket mért. Érdekes módon ezen már nem idegesítettem fel magam, tudtam, hogy 175-180 körül van a pulzusom. Levettem a mellkasi jeladót, és az övtáskámba helyeztem. Vicces módon továbbra is jöttek pulzusadatok, hogy honnan szedte az óra, nem tudom. :) 18 km-nél még egy utolsó frissítés, de nem segített, elfogyott az energiám. Próbáltam nézni a kivilágított Budapestet, hogy eltereljem a figyelmemet a futásról; ilyenkor mindig megállapítom, hogy milyen szép fővárosunk van. Láttam a várat, biztattam magam, hogy már csak addig kell elfutni, és vége. Hamarosan megláttam a célkaput, innen már csak egy fordító, kicsit visszafelé kell futni, is ott a cél. Ekkor kezdtem elhinni, hogy az órám most tényleg jól mér, és hogy egész jó idővel érek célba. 2:04:53 lett, új PB, nyáron, melegben, fáradtan. Novemberben jöhet a 2 órán belüli FM. :)