A DK Team közös edzése csütörtökönként van a Margitszigeten a NIKE Futóklubban, a Margitszigeti Atlétikai Centrumban. A nyári időszak edzései már 2 hete megkezdődtek, munkahelyi elfoglaltság miatt csak a 3. héten tudtam először elmenni futni. Kata mégsem jött, pedig reménykedtem, hogy nem egyedül kell téblábolnom. Bár virtuálisan baromi jól feltalálom magam, azért élőben ez még nem megy, már nem is fog soha. DK-st alig láttam, csak ott szerencsétlenkedtem. Elkezdődött a bemelegítés, az edző nagyon rendes volt, segített, bár ettől meg egész hülyén éreztem magam, mint aki életében először akar futni. Az edző kérdésére elmondtam, hogy én 6:30-7:00 min/km tempóval szoktam futni, erre azt mondta, hogy 7 órakor indul egy lassabb csapat, de ha már lejöttem, akkor fussak egy kört. Majd épp indulni készültünk a körünkre, amikor egy volt évfolyamtársam jött szembe. Ő is lejött az edzésre. Vagy 6 éve nem láttam. Futás közben csacsogtunk végig, de éreztem én, hogy gyors nekem a tempó, nem is mertem a pulzusomat figyelni. A kör végeztével megálltunk, ittam egy kis vizet, szomjas voltam, mint a dög. Úgy terveztem, hogy nekem ennyi volt a futás, de az edző mondta, hogy menni fog nekem a következő kör is, hiszen végig beszéltem. Igaz, néha már a tüdőm köptem ki, de az más kérdés. :) Így futottam még egy kört, itt már az utolsó 1 km-t lassabb tempóban, addigra már nagyon elfáradtam. És az eredmény: első Szigetkör: 29:08, második Szigetkör 31:11. Az edző pedig azt mondta, hogy visszavonja, amit a 7 órás csoportra mondott. Menjek csak 6-ra legközelebb is. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése