Múlt héten, az első szerdai szeánsz után kaptam egy pulpaölő cuccot, rá egy tömést, hogy megölje a gyulladt pulpát. Edit azt mondta, jobb ez így, megölni, hogy ne fájjon. Én meg erre csak azt mondom: fogeutanázia! Pénteken a doki is megerősítette azt, amit Edit korábban mondott: magamnak köszönhetem, hogy gyökérkezelni kell a fogamat, ha egy évvel korábban megyek, akkor még meg lehetett volna menteni... Na, ettől nem éreztem jobban magamat. A pénteki kezelés vége: 2/4 gyökércsatorna kitisztítva. Egy el van meszesedve, egy meg nem létezik, vagy jól elbújt. Ideiglenes tömés. Az érzéstelenítés jótékony hatása alatt tornáztam és futottam egyet, aztán kezdődött a fájdalom, úton Répáshutára már ordítani tudtam volna, bár Eminél még bevettem egy Algoflexet, mert az volt csak nálam. A hétvégét nyugodtan töltötte a halott fogam, nem fájt. Csak az ínyem. A gyökérkezelés előtt készült egy fogröntgen, az asszisztens beletuszkolta a számba a röntgenfilmtartó cuccot, miközben az alsó fogaim el voltak érzéstelenítve, vagyis csak azt éreztem, hogy felül fáj, azt nem, hogy alul széttrancsírozta a nyálkahártyám. Ennek köszönhetően evéskor és beszédkor - a nyelvem mozgásakor - erős, tompa fájdalmat éreztem. Hétfőn újabb kezelés: mivel nem fájt a fogam, a doki arra a következtetésre jutott, hogy az elmeszesedett gyökércsatornában már nincs élet, a negyedik meg egyszerűen nem létezik, a hátsó 2 helyett nekem egy van. Kaptam gyökértömést, ideiglenes tömést, és ennyi. Egy hét múlva újra találkozunk. Meg kell valljam, megijedtem, amikor érzéstelenítés nélkül nekiesett a fogamnak, ez valószínűleg látszott is rajtam, mert megjegyezte, hogy nem fog fájni, mert már nincs élet abban a fogban. Az nem is fájt, csak a felső 6-7 közül valamelyikbe hasított bele az éles fájdalom, amikor a fúró vízhűtése elérte. Újabb fogröntgen a gyökértömés ellenőrzésére: látszólag minden rendben. Mivel nem voltam érzéstelenítve, a röntgenfilm behelyezésekor vigyáztam a nyálkahártyámra, nem is volt vele semmi gond, sőt, azóta már az előző sérülés is meggyógyult. A kezelés után a fogam jól volt, valami bizonytalan fájdalmat éreztem, de semmi komoly. Akkor. Azóta egyszerűen képtelen vagyok rágni a jobb oldalon. Néha evés közben, főleg, amikor sietni kell, véletlen átmegy a kaja a jobb oldalra, és akkor kegyetlenül fáj. Mostanában a pépes ételeket preferálom. :) Éjjel rémálmom volt: a jobb felső molarisok teljesen hiányoztak, és az aktuálisan kezelt jobb hatost el kellett távolítani, és már nem volt mivel rágni a jobb oldalon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése